Nosztalgia Adatbázis

A Korál megalapításának ötlete már 1974 nyarán felmerült, amikor a KITT-Egylet feloszlása után Koncz Zsuzsa állandó kisérõzenekart keresett. Az elsõ formáció jól ismert zenészekbõl állt - Brunner Gyõzõ (dob), Makrai Pál (szólógitár), Kozma András (basszusgitár),

Balázs Ferenc (billentyûs hangszerek), de a Korál nem csak kísérõzenekarként vált ismertté, mivel, 1974 októberében a 144 nóta címû

TV-mûsorban  “ Ha kedvem tartja” címû saját daluk is elhangzott.

1975-ben a Hazafelé címû számmal felkerültek a sikerlistákra, de az alkotói együttmûködés ezután megszakadt és az együttes is feloszlott.

Az 1977. augusztus 20-án rendezett Piramis - Taurus - Tûzkerék koncert sikere adta az újabb ötletet, hogy a Taurus örökségét felvállaló Balázs Ferenc önállóan alapítson zenekart és a kemény rockzene iránt feltámadó igényt, a Taurus-nosztalgiát, valamint saját, közel évtizedes zenészmúltjának hírnevét kihasználva próbáljon meg betörni az élvonalba.

Az új Korál 1978. május 1-én mutatkozott be a Budai Ifjúsági Park hétezer nézõje elõtt, amelynek vezetõje, billentyûs játékosa, szerzõje és énekese Balázs Ferenc (1949), a Neoton és a Taurus egykori muzsikusa. Társai: Fischer László gitáros, Scholler Zsolt basszusgitáros és Pados István dobos. Az egyéni Korál hangzás 1979 elejére alakult ki, amikor Balázs Fecó zeneszerzõi képessége, egyénisége új, a magyar rockban egyedi "fazont" adott az együttesnek. Fecó lírai alkatából adódóan, a keményebb hangzást jól ellensúlyozzák a romantikus hangulatok. Felléptek Bulgáriában, az egykori Szovjetunióban, Jugoszláviában, Svájcban, Kubában.

1979-ben a doboknál helycsere történt, Papp Tamás került a csapatba.

1980-ban  Dorozsmai Péter kerül a dobok mögé.

Az 1981-es táncdalfesztiválon a ”Homok a szélben” címû dalukkal óriási sikert arattak.

1983-ban Scholler Zsoltot, Fekete Tibor "Samu"váltja a basszusgitárnál.

1986-ban a Korál felhagyott az aktív koncertezéssel de Fecóval több stúdiólemezt is készítettek. 1997-ben ismét összeálltak és koncertet adtak a Kisstadionban, amelyért késõbb megkapták “Az év koncertje” eMeRTon-díjat. 2000-ben, a Kisstadionban 12 ezer ember elõtt megismételték a nagy sikerû ’97-es nosztalgia-koncertet.

2006. augusztus 25-én lemezbemutató-koncertet adtak a már “kultikussá” vált Kisstadionban, ahol bemutatták, az ugyanezen a napon megjelent “Ne állj meg soha” legújabb albumukat.

Dim lights Embed Embed this video on your site